Tisztelettel üdvözöllek, Sándor András vagyok, bizalomépítő kommunikációs szakember. Amióta az eszemet tudom, a kommunikációból élek, 12 éves korom óta vagyok hivatalosan is pénzkereső.

Több, mint két évtizedet töltöttem el a médiában, ami a lehető legjobb tanulmány volt az embertípusok kezelésére.

A hosszú évek során tökélyre fejlesztettem egy módszert, amellyel a

 

A LEGNEHEZEBBEN KEZELHETŐ EMBERT IS PILLANATOK ALATT KÉPES VAGYOK MEGSZELÍDÍTENI!

Ezt a módszertant konvertáltam át az üzleti életbe. Az értékesítési folyamatot egészen más aspektusból vizsgálom, érzelmi oldalról közelítve.

Küldetésem: megtanítani az értékesítéssel foglalkozó kis és középvállalkozások, nagyvállalatok, multinacionális cégek munkatársait, a vállalkozókat a bizalomra épülő, érzelmekre ható irányított kommunikációra, amely garantáltan különbbé tesz a konkurenciánál. A módszert elsajátítva az értékesítő képes lesz érzelmi kötődést kialakítani az ügyféllel.

 

ÉVEK ÓTA JÁROM AZ ORSZÁGOT ÉRTÉKESÍTŐKKEL, TEREPEN VIZSGÁLVA AZ ÉRTÉKESÍTÉSI FOLYAMATOT

Négy éve folyamatosan tesztelem terepen a módszert, az értékesítőket elkísérve az ügyfelekhez. Több száz tárgyaláson vagyok túl, amelyen megfigyelőként és résztvevőként vettem részt. A gyakorlati bizalomépítést az elsőtől az utolsó legapróbb részletig tanulmányoztam - és a mai napig tanulmányozom - az értékesítési folyamatban.

Szinte mérnöki precizitással, patikamérlegek bevonásával elemeztem ki a tárgyalásokat. Hosszú-hosszú esztendőkön át, időt, pénzt és energiát nem sajnálva bújtam bele az értékesítők bőrébe – pontosan úgy, mint egy gondos, alapos újságíró.

Ahogyan egész eddigi életem során, figyeltem és tanulmányoztam, mit kellene máshogy csinálniuk az értékesítőknek. Pontosan láttam - és látom -, hol hibáznak.

Ilyen előzményekkel – a saját, 12 éves korom óta szerzett tapasztalatokkal és az értékesítőkkel közös kísérletezés során fejlesztettem tökélyre egy olyan bizalomépítési módszert, amellyel manapság a lehető leg-minőségibb ügyfélkapcsolatokat ki lehet építeni.

 

A BIZALOM KIALAKÍTÁSA NÉLKÜL SEMMIT NEM TUDSZ ELADNI

Biztos vagyok benne, hogy te, aki most ezeket a sorokat olvasod, úgy gondolod, szakmailag megfoghatatlan vagy. Nyilvánvalóan rendszeresen képzed magad. Talán a motivációd is megvan hozzá. Eljutsz az ügyfélhez, nem kapsz kifogásokat, a tárgyalás rendben lezajlik, még sincs annyi üzleted, amennyit szeretnél.

Ennek egyetlen oka van.

Nem építetted fel megfelelően a bizalmat. Persze úgy gondoltad, hogy felépítetted, de kötődés mégsem alakult ki az ügyfélben. Ugyanis, ha kialakult volna, annyi üzleted lenne, amennyit nem szégyellnél.

A kötődés kialakításának, a bizalom megalapozásának megvannak a praktikái, technikái, amelyeket a Bizalomépítő Értékesítés tréningen tanítok.

Mindegy, hogy autót árulsz vagy mezőgazdasági gépet, ingatlant árulsz vagy lakástakarékot szeretnél kötni az ügyféllel. Lehetsz biztosítási tanácsadó, árulhatsz vitamint, a bizalom kiépítése nem szakma és nem is hivatásfüggő.

Bizalom nélkül semmit nem tudsz eladni. Ismétlem: SEMMIT.

 

A KOMMUNIKÁCIÓS KÉSZSÉG FEHLESZTHETŐ!

Van egy jó hírem: a kommunikációs készség fejleszthető. Nem baj, ha nem vagy nagy dumás, ha eléggé nyitott vagy, megtanulod.

Persze tudom jól, minden értékesítő azt gondolja, hogy zseniálisan épít bizalmat.

Pedig az igazsàg az, hogy az értékesítők 90 százaléka nem tud bizalmat építeni.

Ugye neked is azt tanította a házi trénered, hogy beszéltesd az ügyfelet? Hogy irányítsd őt. Talán még azt is elmondták az eddigi tréningeken, melyek azok a kérdések, amelyekre szívesen válaszol az ügyfél.

Még sincs üzlet.

Kérlek, gondolkodj el azon, hogy valóban tudsz-e lélekre hatóan, érzelmeket generálva kérdezni?

Fel tudod építeni a bizalmat lépésről lépésre?

 

Amint azt említettem, az elmúlt 4 évet azzal töltöttem, hogy értékesítőket kísértem ügyfelekhez. Biztosítós szakembereket, pénzügyi vonalon dolgozó munkatársakat, ingatlanosokat, mezőgazdaságban, autós vagy éppen gyógynövényt, sőt élelmiszeriparban értékesítő kollégákat.

Élesben láttam, hogyan engedik el a kezét még annak az ügyfélnek is, aki egyébként nyitott lenne rájuk. 100 értékesítési szituációból 1 embernél láttam tökéletes bizalomépítést, egy baranya megyei területi képviselőnél, az egyik mezőgazdasági cégnél.

 

TÍZBŐL KILENC EMBERNEK FOGALMA SINCS ARRÓL, MIT JELENT A VALÓDI BIZALOMÉPÍTÉS

Mindenki mást a felszínt kapargatta.

Előre is elnézést kérek mindenkitől, de szókimondó, őszinte ember vagyok. Ma 2016-ban az értékesítői szakma felszínes emberek zűrzavaros kapkodására hasonlít.

10 emberből 9-nek fogalma sincs arról, hogy mit jelent a valódi bizalomépítés.

 

Mindennek az alapja, hogy lélekre hatóan, érzelmeket generálva tudj velük kommunikálni.

A bizalomépítés és az oly sokszor emlegetett értékesítési lezárás már abban a pillanatban elkezdődik, amikor kezet fogsz az ügyféllel. A bizalomépítés pedig akkor sem ér véget, amikor aláírtátok a szerződést vagy eladtad a terméket. A bizalmat ugyanis meg kell tudni tartani.

Az eladási folyamat létrejöttéig már ki kell alakítani a bizalmat. A tréningjeimen ezt az úgynevezett alapozást tanítom meg.

Ez nem egy sales oktatás. Annál sokkal, de sokkal fontosabb. Alapok nélkül ugyanis a ház sem épül meg.

Néhány évvel ezelőtt magam is dolgoztam vezetőként egy nagy nevű multinacionális cégnél. A vezetői székben ülve pontosan tudtam, hogy a munkatársaim viselkedése engem minősít leginkább az ügyfeleknél.

Igen, a fejétől bűzlik a hal.

Ha bénázik a kollégád, azzal a vezetője elé is tükröt tart. Hiába küldöd el mindenféle tréningre, ha az alapképzést nem kapja vagy nem érti meg.

 

Küldd el hozzám őket és megtanítom nekik a hatásos fellépést, az azonnali sikeres kapcsolatfelvételt!

Az általam kifejlesztett oktatási módszertanban az után-követésre is gondot fordítok. A tréninget követő kommunikációs edzéseken addig gyakoroltatom munkatársaiddal a bizalomépítést, amíg ténylegesen át nem ülteti a gyakorlatba.

CÉGRE SZABOTT OKTATÁSI ANYAG - NEM DOBOZ-TRÉNINGET ÁRULOK!

Miért érdemes tehát a munkatársaidnak megrendelned a bizalomépítő tréninget?

Mert az oktatás anyagát a cégedre szabom.

A tréning előtt kollégáidat gondosan elő-interjúztatom, vagy kérésedre el is kísérem őket az ügyfelekhez azért, hogy tipikusan azokat a hétköznapi szituációkat tudjuk lemodellezni az oktatáson, amelyeket naponta átélnek a frontvonalban.

A roppant gyakorlatias tréning során számos olyan mini-interjút, helyzetgyakorlatot mutatunk be, ahol több száz, a cégedre, iparágadra szabott kérdések és marketing mondatok hangzanak el.

Olyan kérdések és marketing mondatok, amelyek mind-mind bizalmat építenek.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a bizalomépítésnek megvannak a konkrét módszerei, technikái, amelyek egytől egyig az értékesítési helyzetekben lettek tesztelve.

A vállalkozásodra szabott tréning tematikája nem egy átlagos tematika. Nem egy szigorú szakirodalmon alapuló oktatás, hanem emberi mélységeket érintő tréning-nap. A bizalmat ugyanis mélységekkel lehet leginkább kiépíteni, az ügyfelek érzelmi állapotait kezelve.

A tréning számos helyzetgyakorlatot tartalmaz, a feladatok pedig olyan gondossággal lettek összeállítva, hogy az oktatás egyfajta csapatépítő tréningként is használható.

 

Ugye, hogy kihagyhatatlan?

Köszönöm a figyelmet, remélem, mielőbb személyesen is találkozunk a cégednél tartott képzésen!

Eredményes napokat kívánok,

Sándor András

 

 

Vissza az oldal tetejére!